Folyami
árukezelés

A kikötő szinte fél úton helyezkedik el az ARA kikötők és a Fekete tengeri kikötők között, mint egy összekötő kapocs az északi és a déli irányú hajóforgalomban. 3 kikötőálláson tudjuk az érkező hajókat fogadni, melyek közül az 5-ös számú hajóállás az áru hajóból történő kirakodására is alkalmas.

Az adonyi kikötő

Az Adonyi kikötő alapvetően kétféle irányban forgalmaz.

ÉSZAK

Az ARA (Amszterdam, Rotterdam, Antwerpen) kikötők, illetve a Nyugat-európai vízutak irányába.

DÉL

Constanza, Al-Dunai, illetve Fekete tengeri kikötők irányába, azaz alvízi irányba.

Közútról – hajóba

A közúti járművek a 6 sz. útról a raktárbázis parkolójába érkeznek. A szállítmány adatainak ellenőrzése azok elektronikus rögzítése után, az áru mintavételezése következik, majd mérlegelés után, a megfelelő hajóállás irányába halad a kamion, borítás után egy szalagrendszeren keresztül kerül a hajóba, vagy előtárolás esetén az adott raktárakba az áru.

Vasútról – hajóba

A kikötőbe beérkező vonatok szerelvénybontása után a kocsikat megfelelő sorrendben az ürítő helyhez vontatják. Az ürítő helyen a kocsiból szabályozott módon garatba engedik az árut, ahonnan szalagrendszer tölti be a hajóba az árut.

Hajóból – közútra

A hajóval érkező áru minőségügyi mintázása, átvétele után megkezdődik annak kitárolása. A hajóból markológép emeli ki az árut, majd teszi közúti járműre, mely annak mérlegelése után elhagyja a telepet. A telepről történő közvetlen közúti elszállítás hiánya esetén tárolóba szállítják az árut, a hajó folyamatos ürítése érdekében.

Hajóból – vasútra

A művelet a hajból – közútra folyamattal egyezik meg, kivéve, hogy az érkezett árut mérlegelés után a szalagpályán elhelyezett úgynevezett ledobó kocsival vasúti garatba ürítik, ahonnan az áru a vasúti kocsiba kerül.


Egyéb információk

Szélesség: 15 m
Testhossz: önjáró hajóknál max. 135 m.

A kikötőben a hajók számára városi ivóvíz vezetékről lehet vételezni vizet.

Kikötőnk a Duna jobb oldali szelvényén található, a bal oldali szelvényen 2 km-es hajó lekötő áll rendelkezésre a hajók számára.

A konténerek és egyéb darabáruk kezelésére alkalmas új kikötőállás kialakítása jövőbeni terveink között szerepel.

Hajóállások

Helye:
Duna 1597+822 és az 1597+678 fkm jobb parti szelvények között – 144 m hosszúságú – rézsűs partfalú, berakó ponkkal ellátott
Szélessége:
Max. 2 db nagyhajó
Rakodási technológia:
Kiépített rakodógaratos, gumihevederes szállítószalag, beöntő szalaggal ellátott 300 to/óra kapacitás.
Helye:
Duna 1597+682 és az 1597+538 fkm jobb parti szelvények között – 144 m hosszúságú – úszóművel ellátott
Szélessége:
Max. 2 db nagyhajó
Rakodási technológia:
Úszóműre telepített gumihevederes szállítószalag a berakodáshoz 300 to/óra kapacitással.
Helye:
Duna 1597+196 és az 1597+052 fkm jobb parti szelvények között – 44 m hosszúságú szádfallal ellátott
Szélessége:
Max. 2 db nagyhajó
Rakodási technológia:
Mobil gumihevederes szállítószalag, illetve FUCHS 360 rakodó max. 4 m3-es rakodókanállal.
1.000

méteres

partfal

750

mt/h

össz hajóba rakodási kapacitás

3

db

hajóállás